7 évig hitték halottnak a gyermeküket, akiről kiderült, hogy él

Oroszország – 7 évig halottnak hitték a babájukat a szülők, ám – mint kiderült – a gyermek él.

A gyermek születését követően a két szülő aláírt egy papírt, hogy a kórház gondjaira bízza a kicsit. Később meggondolták magukat, és visszamentek, hogy hazavigyék az újszülöttet, de azzal fogták őket, hogy a pici meghalt.

Azóta 7 év telt el, a szülők pedig sokkoló hírt kaptak: egy 3000 fontos számla érkezett hozzájuk, amit a gyermek árvaházban töltött ideje miatt kell kifizetniük. Az egész ügy egy adminisztrációs hiba miatt pattant ki. A bank végül leterhelte a nő számláját, aki számon kérte őket, hogy miért nem tud hozzáférni a pénzéhez. Ekkor mutatták meg neki a papírokat, amiből kiderült, hogy a halottnak hitt gyermeke él.

Miután a szülők összeszedték magukat, azonnal kérvényezték, hogy a gyermek visszakerülhessen hozzájuk, ami 2017 novemberében meg is történt. Azt nem tudni, hogy tettek-e jogi lépéseket a kórházzal szemben.

(METRO)

Szólj hozzá

admin