A fehér házaspár megdöbbent, amikor a nő 3 fekete gyermeknek adott életet. De nem azért, amiért gondolnád!

Aaron és Rachel Halbert több évi próbálkozás után sem esett teherbe, ezért úgy határoztak, hogy örökbe fogadnak egy gyermeket. Miután utánajártak, és megtudták, hogy mindenki fehér gyermeket akar, úgy érezték, olyan gyermeknek adnak otthont, akiért nem kapkodnak az örökbefogadó szülők.

Hirdetés

A Missisipi örökbefogadási ügynökségnél nem is egy, hanem két afroamerikai gyermeket vihettek haza a lepapírozás után, egy kisfiút és egy kislányt.

Hirdetés

– Volt olyan fehér nő, aki puszta undorral bámult minket, vagy olyan afroamerikai anya, aki ránk nézett és csak megrázta a fejét – mesélte Aaron a Washington Post-nak. – De volt olyan fiatal fekete lány, aki szeretettel imádkozott a gyerekek fölött és gyengéden tartotta őket a karjában. Ez az utóbbi tapasztalat reménysugarat mutatott, és arra emlékeztetett bennünket, hogy nem hiábavaló amit teszünk a rasszizmus ellen.

Az embrióadományozási központban is hasonló a helyzet, a fehér szülő által megtermékenyített petesejt kelendő, míg a többit tárolják, tárolják, majd idővel kidobják.

A házaspár nem állt meg a két gyermeknél, és mivel Rachel meg akarta tapasztalni az terhesség 9 hónapját, ezért a nemzeti embrió adományozás központban petesejtbeültetésre jelentkezett, ahol két afroamerikai szülő által megtermékenyített petesejtet ültettek a méhüregébe.

bznktkqTURBXy9mYTM3MjE4MjA4OTM0YTQxYTI3ZDM1ZDg2ZGI4YTdhNy5qcGVnkZUCzQJsAMLD

És talán nem is lett volna abban semmi meglepő, hogy néhány hónappal később fekete babákat szült, de hogy a kettőből három lett, (az egyik petesejt a méhében osztódott), az már igen.

Hirdetés

forrás:http://www.napjaink.org/




Hirdetés

 
Jófogás
Facebook-csoport · 140 478 tag
Csatlakozás a csoporthoz
 

Related Post

Neked mi a véleményed? Szólj hozzá!