0

A Szögi csa­lád­ olasz­lisz­kai tra­gé­diája máig is tart!

Nehéz szavakat találni 11 év után az eseményekre…

<p

Az olaszliszkai tragédia az egész országot megrázta: 2006 októberében a szabályosan közlekedő Szögi Lajos autója előtt átszaladt, majd az árokparton elesett egy 11 éves kislány. Amikor Szögi megállt, hogy megnézze, nem esett-e baja, a gyerek rokonai, ismerősei rátámadtak. A pedagógust két kislánya szeme láttára agyonverték.
A jogerős ítélet 2009-ben született meg, ­2010-ben pedig a kártérítésről is döntött a bíróság.

A tanárt Olaszliszka határában verték agyon!

Először az autónak rontottak neki, majd kirángatták a férfit a kocsiból, és két kislánya szeme láttára kivégezték.

– Hiába kapták meg papíron a sok pénzt, semmi se jutott belőle nekik – kezdte a család jogi képviselője. – Pedig nagy szükség lett volna a pénzre: Lajos özvegye óvónő, a szülei kisnyugdíjasok voltak, a legnagyobb lány már akkor egyetemre járt, a középső később orvosnak tanult, a legkisebb most középiskolás.

A kártérítés elmaradásának oka egyszerű: amikor a büntetőperekben zárolják az elkövetők vagyonát, abból először a nyomozás és a bírósági per költségeit térítik meg az államnak, és csak ezután következhetnek az áldozatok. Az olaszliszkai elkövetők gyakorlatilag vagyontalanok: ha végeznek is munkát a fogva tartásuk alatt, abból semmi nem jut a sértetteknek.

A gyilkosok közül ketten már szabadultak, ketten pedig – ha kedvezményt kapnak – hamarosan kikerülhetnek a rácsok mögül.

– A Szögi családot évek óta egy általam létrehozott alapítvány támogatja hónapról hónapra. Annak idején nagyon aggódtam ­miattuk, hogy fogják feldolgozni a borzalmakat. Ez a mai napig nem sikerült nekik, ez a tragédia feldolgozhatatlan – folytatta az ügyvéd. – Lajos két kisebb lánya volt akkor a kocsiban. A legkisebbnek semmilyen konkrét emléke nincs az apja bántalmazásáról.
A középső lány már gimnazista volt, őt ki is hallgatták a rendőrök. Emlékszem, még a sokat látott nyomozók is megkönnyezték a vallomását. Az édesapja szíve állt meg a bántalmazás során, és ő most orvosként szíveket gyógyít. Szerintem ez is a trauma feldolgozásának egy módja.

Marian Cozma (†26) apja is hiába vár

Szögiék esetéhez kísértetie­sen hasonlít a Cozma-ügy: ott 200 millió forintot ítéltek meg a meggyilkolt kézilabdázó apjának, aki Bukarestben szegénységben tengeti a napjait. Ő sem kapott egy fillért sem.

 

forrás

Szólj hozzá

admin

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.