Dombóvári tragédia: Közös koporsóba kerül Mónika és kislánya, Hanna

Az ország szinte minden pontjáról érkezett felajánlás a Horváth családnak, amely egyetlen pillanat alatt veszítette el négy szerettét.

Mindez talán némi könnyebbséget jelent a kisvaszari famíliának, amely még mindig képtelen felfogni, hogy egy a gyökerénél kifordult nyárfa örökre megváltoztatta az életüket.

A család autójával Dombóváron közlekedett, amikor menet közben a kocsira zuhant a majd harmincméteres fa. A tragédiában életét veszítette Horváth Attila, a férfi lánya, Evelin, menye, Mónika és öt hónapos unokája, Hanna.

A borzalom egyetlen túlélője Attila felesége, Éva, aki az anyósülésen utazott. Az asszonynak csak kisebb sérülései lettek, lelki sebei azonban valószínűleg soha nem gyógyulnak be.

Jelenleg a fiával egy rokonuknál húzták meg magukat, mert soha többé nem szeretnének visszamenni a házba, ahol eddig éltek.

– Mindketten rossz lelki állapotban vannak. Éva többször is mondta már, hogy inkább ő is meghalt volna! Hirtelen azt sem tudtuk, miből temetjük el halottjainkat, de az önkormányzat a segítségünkre sietett − mondta el egy családtag.

A település első embere felkereste a gyászolókat.

– Az önkormányzat átvállalta a temetés összes költségét és a lebonyolítást is. Annyit kértek tőlem, hogy Mónikát és a kisbabáját közös koporsóban helyezzék örök nyugalomra, amelynek a színe hófehér legyen − mondta a polgármester, Kovács Mónika.

A dombóvári képviselő-testület is segíteni akar.

– A város indult volna idén a Nemzeti Regattán, de a történtek miatt lemondtuk a szereplést. Az esemény támogatói pedig felajánlottak egymillió forintot a családnak. Egy rendkívüli ülésen kezdeményezem majd, hogy a városunk is ajánljon fel ugyanennyit – közölte Dombóvár polgármestere, Szabó Lóránd.

Forrás: Blikk

Szólj hozzá

admin