ELKÉPESZTŐ, DE EZÉRT NEM FIZET EGY FILLÉR GYEREKTARTÁST SEM BERKI KRISZTIÁN VOLT PÁRJÁNAK PAMELÁNAK! – SZERINTETEK EZ MENNYIRE HELYES? FIGYELJÉTEK MIT NYILATKOZOTT:

Berki Krisztián és Pamela között nem zárult még le a harc a kislányuk felügyelete körül. A műsorvezető most mesélt erről, és azt is elárulta, hogy nem fizet gyerektartást Pamelának.
„Nehéz helyzet, mert Pamela nem engedte, hogy találkozzam a lányommal a megállapodott időpontban. Az ügyvédemmel úgy döntöttünk, hogy jelezzük ezt a gyámhatóságnál. Bár rengeteg a szóbeszéd, arról nem tudok, hogy bíróságon lenne a gyerekünk felügyeleti ügye. Az biztos, hogy a lányunk nevelésével kapcsolatban rám lehet számítani” – mondta Krisztián.

 

“Úgynevezett tartásdíjat nem fizetek, mivel a kislányom az ideje felét velem tölti, legalábbis eddig velem volt, és a magánóvodát, a képzéseket, a nyelvoktatást, a dzsudót én fedezem. Köztudott, Pamelával ugyanannál az ügynökségnél dolgozunk, mi építettük fel az imidzsét, és a cég azóta sem engedte el a kezét. Ennek köszönhetően van munkája, és a bevétele igazoltan meghaladja a havi egymillió forintot…” – mesélte Krisztián a Story Magazinnak.

Szólj hozzá

admin