Elképesztő titokra derült fény: nem Nátán az egyetlen unokája Istenes Bence apjának

Mostanáig nem beszélt Németországban élő lányáról a TV2 sztárja.

Istenes László nemsokára ismét nagypapa lesz hála Csobot Adélnak és Istenes Bencének, akik második gyermeküket várják. Azt viszont kevesen tudják, hogy a műsorvezetőnek van egy Németországban élő lánya is, aki szintén megörvendeztette már egy unokával.

„Bogi óvodapedagógus, foglalkozott sérült gyerekekkel is, most pedig az unokámmal van otthon, aki éppen április 1-jén lett egyéves. A férjével együtt München mellett laknak egy csodaszép kistelepülésen. Legalább kétnaponta beszélek vele, olykor többször is, mint Bencével. De Tylerrel csak két-három havonta tudok találkozni, pedig olykor jó lenne megszeretgetni, megölelni azt a kis gombócot, vagy odaadni neki a játékot, nem csak kiküldeni. Kicsit jobban részt venni az életében. Ez azért icipici szívfájdalommal jár.” – mondta el a Best magazinnak Istenes, aki örül, hogy gyarapszik a család.

(Best, ripost)/blikkruzs

Szólj hozzá

admin