0

Három évvel tovább kell dolgoznia Európa nyugdíjasainak, hogy kitermeljék a migránsok segélyét

Európa egyes országai kezdenek összeomlani nemcsak társadalmilag, de a szociális háló is rogyadozik a migráció súlya alatt.

 

Az egyre több bevándorló juttatását ugyanis egyre nehezebb kitermelni. Emiatt a kormányok lépéseket sürgetnek. Többek között például a svéd kormány azon iparkodik, hogyan teremtse elő a bevándorlóknak járó juttatásokat. Azoknak, akik nem dolgoztak, és nem is dolgozni, hanem bűnözni és rombolni érkeznek az országukba.

 

Miközben az emberek félelemben élnek, és hatalmas erőszakhullám söpört végig Svédország egyes vidékein, addig a kormány egy riasztó prognózisa szerint 2018-ban a jóléti kiadások – hála a menekülteknek – gyorsabban fognak növekedni, mint az adóbevételek.

 

Emiatt nyolc pártból hat meg is egyezett abban, hogy 61-ről 64 évre fogják emelni a nyugdíjkorhatárt 2026-ig. Reményeik szerint így kevesebb nyugdíjat kell majd az államnak kifizetnie, valamint így az emberek is tovább maradnak aktívak a munkaerőpiacon. A svéd polgárok szerint azonban az volna a legjobb megoldás, ha a bevándorlók nagy részét kitoloncolnák az országból. A svéd kormány ehelyette a saját nyugdíjasait bünteti, és 3 évvel emelné meg a nyugdíj korhatárt, hogy ők tovább dolgozzanak Azért, hogy a bevándorló csürhének járó juttatások nehogy elapadjanak.

 

Forrás: vilagtitkai

Szólj hozzá

admin

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.