Itt a válasz ‘sógoréknak’, így kell helyretenni a rágalmazókat!

Visszautasította Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) parlamenti frakcióvezetőjének bírálatát.

Hirdetés

Andreas Schieder az APA osztrák hírügynökségnek nyilatkozva egyebek mellett “színvonaltalannak” nevezte Szijjártó Péter csütörtöki kijelentéseit az osztrák kancellárról, és azt hangoztatta, hogy az unió egy értékközösség, amelyet “nem szabad összekeverni egy bankautomatával”.

Hirdetés

A magyar tárcavezető pénteken újságírók kérdésére úgy reagált, hogy Bécsben ideje lenne mindenkinek rádöbbennie arra, “még a szociáldemokrata barátainknak is”, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia időszaka véget ért.

Budapesten más az álláspont

Legitim dolog, hogy Budapesten más az álláspont, mint Bécsben. El kell fogadniuk, hogy a magyar emberek véleménye különbözhet az osztrák emberek véleményétől – hangsúlyozta.

Amikor az osztrák kancellár méltatlan módon megtámadja Magyarországot, elvitatja, hogy Magyarország Ausztriát is védi, hogy osztrák cégek nagyon komoly profitra tesznek szert Magyarországon, hogy Magyarország milliárd forintokkal támogatja az itt működő osztrák vállalatokat, számítaniuk kell arra, hogy ezt nem hagyjuk szó nélkül – jelentette ki.

Van egy magyar mondás…

Stílusának bírálata kapcsán azt mondta, az “pont annyira elfogadott, mint, hogy egy szomszédos ország kancellárja nekirongyol Magyarországnak mindenfajta hazug vádakkal”. Hozzátette, van egy magyar mondás: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. A magyar diplomácia és a magyar külpolitika ehhez tartja magát.

Ha valaki tiszteletlen Magyarországgal, a magyar emberekkel szemben, abban a stílusban fognak reagálni, lejárt az ideje a finomkodásnak – mondta. Hozzátette, senki nem kérte az osztrák kancellárt arra, hogy megvádolja, minősítgesse Magyarországot. Ha nekiállt, számolnia kell azzal, hogy reagálnak rá.

Christian Kern osztrák kancellár a német Frankfurter Allgemeine Zeitung című újságnak nyilatkozva a többi között azt mondta, az unió szabályainak megsértése esetén csökkenteni kell Magyarország és Lengyelország uniós támogatását. Szijjártó Péter az interjúra reagálva csütörtökön kijelentette: Európában hadviselés zajlik azokkal szemben, akik nem hajlandók illegális bevándorlókat befogadni, ennek a hadviselésnek két eszköze van: a jogi és a pénzügyi fenyegetőzés.

A miniszter szerint létezik egy “Soros-terv” arról, miként kell fenyegetéssel rávenni országokat arra, hogy migránsokat fogadjanak be. Az osztrák kancellár a magyar miniszter szerint nyilatkozatával “beállt” azon balliberális politikusok közé, akik ezt támogatják, és kinyilvánította, hogy el akarja venni a szerződések alapján járó uniós forrásokat.

forrás: hirado.hu




Hirdetés


Neked mi a véleményed? Szólj hozzá!

Contacts:
Posted by: admin on

One Comment so far:

  1. Szakonyi ILona szerint:

    Az osztrák nép is ugyanolyan véleményen van, mint a magyar nép. Csak az osztrák politikusok ugyanúgy , mint a magyar ellenzék elfelejti, hogy mi volna a dolga. Ha nem tudnák az a dolga, hogy a népét szolgálja és ne ellene dolgozzon.Természetesen a zsebük tele van így is. Már nem érdekük , hogy a saját népükért dolgozzanak. A magam részéröl üdvözlöm a magyar kormányt, amiért kiáll a magyar nép érdekeiért. Mi nem akarunk iszlám kultúrát a hazánkban. Ha segítségre szorul az a nép , mert háború van , nem vagyok ellene , hogy segítsék, de ott , ahol élnek. Oda vigyék a segítséget. A népek maradjanak a saját hazájukban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.