0

Kiderült miért hívták meg a román miniszterelnököt és Orbánt miért nem Trump beiktatására

A magyarázatot egy régi diplomáciai hagyományban kell keresni – de akkor mit keres ott a román miniszterelnök? Hiába állt ki mellette Európában egyedüliként, mégsem hívja meg Orbán Viktort Donald Trump az elnöki beiktatására – írja kárörvendően az újság. A holnapi ceremónia előtt ezért érdemes tisztázni, mi is az igazság.

 

A Top-Channel albán tévétársaság birtokába került irat szerint a State Department körlevelet küldött a washingtoni diplomáciai képviseleteknek, megerősítve, hogy a korábbi hagyományoknak megfelelően ezúttal sem hívnak hivatalos külföldi delegációkat a beiktatásra. A kormányokat a szokások szerint a nagykövetek képviselik. (Kivétel a két szomszédos állam, Mexikó és Kanada szokott lenni.)

 

Sorin Grindeanu szocdem román kormányfő és a szociáldemokrata párt elnöke, Liviu Dragnea nemrég azzal büszkélkedett, hogy meghívást kaptak az eseményre. Az elnöki hivatal közleménye azonban felhívta a figyelmet a fentiekre, melynek jegyében az országot ezúttal is kizárólag a washingtoni román nagykövet fogja képviselni. (Ennek egyébként egyik oka lehet, hogy az amerikaiak az amúgy is hatalmas felhajtás mellett nem akarnak külön biztonsági intézkedéseket tenni a magas rangú küldöttségek miatt.)

 

De akkor hogy kerül Grindeanu és Dragnea mégis a vendégek közé? Úgy, hogy a meghívót Elliott Broidy üzletember, Trump kampányának egyik támogatója, a beiktatásra létrejött bizottság pénzügyi alelnöke küldte. Ennek a személyes kapcsolat mellett az is oka lehet, hogy Románia az amerikai érdekek szempontjából – ellentétben hazánkkal – stratégiai fontosságú ország.

 

Ausztráliában is vitát váltott ki, hogy a miniszterelnököt nem hívták meg, de a One Nation nevű bevándorlás-ellenes párt képviselője kapott jegyet. Mint szintén kiderült, nem Trumptól, hanem az egyik amerikai kongresszusi képviselőtől. Akárcsak Heinz-Christian Strache, az osztrák Szabadságpárt elnöke.

 

Forrás: valasz.hu

Szólj hozzá

admin

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.