Kitől kaphatott milliókat érő szerelmi karkötőt Sarka Kata?

Több világsztár is, köztük Katie Holmes, a Kardashian-lányok és Pippa Middleton is viseli a Cartier Love Bracelet fantázianévre hallgató karperecét, és az utóbbi időben Sarka Kata csuklóján is ott díszeleg.


Az ékszer különlegessége, hogy a Cartier kifejezetten a szerelmesek számára alkotta meg, a karkötő ugyanis két félkörből áll, melyeket csak egy, erre a célra szánt csavarhúzóval és csavarokkal lehet a csuklóra rögzíteni és a hagyomány szerint a karkötő „kulcsát” egy nyakláncon viselik – általában az a férfi, aki vásárolta kedvesének az ékszert, ez szimbolizálja a két fél kötődését.


Sarka Kata karján először augusztus végén láthatták a karkötőt, nem sokkal azután, hogy kiderült: válságban a házassága. Azóta pedig szinte alig van olyan kép, amin ne lenne rajta az ékszer. A Bors megkereste Katát az ügyben, aki azt nyilatkozta, hogy nagyon szereti ezt a karkötőjét, ezért hordja olyan sokat, azonban arra nem akart reagálni, hogy vette-e avagy ajándékba kapta.





 
Jófogás
Facebook-csoport · 140 478 tag
Csatlakozás a csoporthoz
 

Related Post

Szólj hozzá

admin