0

Megdöbbentő titokra derült fény Friderikuszról. Ezért tűntek el a róla készült régi felvételek:

Az ország Fridije ma már szégyelli, hogy egykor sok mindent bevállalt a nézettség növeléséért. Ezért a netről letöröltette a show-jában elô­adott énekes, táncos produkcióit.

 

Megdöbbentő titokra derült fény: a Bors hosszas nyomozást követően derítette ki, hogy az ország egykor ünnepelt showmanje pénzt és energiát nem kímélve mindent megtett az elmúlt években, hogy a múltjának egy bizonyos da­rabját eltüntesse.

 

Első showmanünk

Miután 1991 és 1997 között a Magyar Televízión futó műsoraival adásonként 3–6,5 millió nézőt leültetett a képernyő elé, az 1997-ben induló kereskedelmi csatornák természetesen azonnal szemet vetettek Friderikusz Sándorra. A rendszerváltás utáni modern televíziózás első nagy felfedezettje volt ő, aki Jo­ckey Ewingokkal, Robin Williamsekkel, Claudia Schifferekkel és David Hasselhoffokkal parolázik magyar tévéstúdiókban, színes, fényes zakókban, különleges frizurákkal a fején eszik bogarakat, táncol és énekel. Nagyjából ugyanezt remélhette Friditől az RTL Klub, amikor 1998-ban elindult a Meglepő és Mulatságos. Fridi pedig rátett még egy lapáttal, énekesként is tündö­költ, a Karnevál és a Ma éjjel mulatni kell című slágereket – utóbbi a főcímdal volt – maga énekelte.

Elveszett dallamok

A Bors a napokban futott bele egy felvételbe az interneten: a Karnevál című számot egy civil töltötte fel a videómegosztóra. A felvétel látszólag úgy készült, hogy kamerával valaki rögzítette a tévében futó műsort. Hiába kerestük ugyanakkor Friderikusz Sándortól a fent említett dalokat, az interneten sehol nem találtuk őket. Még az RTL Klub honlapján sem, pedig egykor ők tűzték mű­sorra.

Aztán eszünkbe jutott, sok más régi RTL-es műsorhoz hasonlóan akár a Meglepő és Mulatságos is adásba kerülhetett volna azóta ismét egy-egy kisebb kábelcsatornán. Vannak adók, amelyeken a mai napig ismételnek régi, akár több mint tízéves műsorokat is. Fridi műsora azonban sosem került ismétlésre emlékeink szerint, sőt annak részleteit más riportműsorokban, magazinokban sem láthattuk. Kiderült, nem véletlenül.

 

Minden jog az övé

Egy Friderikuszhoz közeli televíziós forrásunk nem mindennapi, a szakmában állítólag nyílt titokként kezelt tényt árult el lapunknak.

Friderikusz anno úgy intézte, hogy a felvett produkciójának jogai nála maradtak. Valami hasonló volt a dalokkal is. Bár a szerzői jogokat, azaz a dalszerző és szövegíró jogait nem lehet eladni, ő szerződésekben igyekezett rögzíteni, hogy ő rendelkezhessen ezek felhasználási jogaival. Ha időnként a videómegosztón fel is bukkant ez a két dal, mindig le is tiltatta, és töröltette onnan. Ma már állítólag nem tud kibékülni azzal, hogy egykor színes ruhákban bohóckodott, énekelt – mondta a neve elhallgatását kérő forrásunk.

Kizárólagos döntéshozó

A dalokkal kapcsolatban megkerestük a szerzői jogokkal is foglalkozó Artisjust, majd néhány levélváltást követően meglepetésünkre az egyik dal egyik szerzője jelentkezett telefonon. Ő csak annyit tudott megerősíteni, a szerzői jogok nem írathatóak át más nevére, nem eladhatóak, de tény, hogy az említett dalok kapcsán Fridi kizárólagos döntéshozó szeretett lenni.

Talán ennek is köszönhető, hogy a Karnevál című dal a zeneszoveg.hu oldalon jelenleg az azt szintén előadó Fresh zenekar neve alatt fut. Ott zeneszerzőként és szövegíróként is Friderikusz Sándort tüntették fel.

A most az internetre került kópia feltehetően hamar törlésre kerül majd, főleg, ha Friderikusz Sándor – akit hiába próbáltunk elérni – elolvassa cikkünket.

Az internet nem felejt?

A közhit úgy tartja, az internet nem felejt, és szélmalomharcot vív, aki bármilyen tartalmat örökre el akar tüntetni a világhálóról.

Szakértőink szerint valóban nincs könnyű helyzetben, aki végérvényesen töröltetni szeretne valamit a netről. Ha ő a tartalom tulajdonosa, és ő töltötte fel a világhálóra, viszonylag egyszerű dolga van. Nem árt persze, ha jó ügyvédje és elég türelme van végigvinni az ügyet a keresőszolgáltatókkal, a közösségi oldalakkal, a videómegosztókkal, de nem lehetetlen.

A kalózfelvételekkel már nehezebb dolga lesz: nehéz megtalálni és jogi úton kötelezni a törlésre a készítőt, a terjesztőt, s ha sikerül is, lehet, hogy másnap arra ébred, hogy újabb helyen (szerveren) bukkan fel az eltüntetni kívánt tartalom.

 

forrás

Szólj hozzá

admin

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.