Migránsügyben üzent Merkel Orbánnak

Elfogadhatatlannak nevezte az Európai Bíróság döntésének semmibe vételét Angela Merkel német kancellár egy keddi interjúban a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztásával összefüggésben.

Hirdetés

 

Hirdetés

A Berliner Zeitung című lapban megjelent interjúban elmondta, hogy az uniós menekültpolitika nehéz ügy, és sokat kell még rajta dolgozni. A tagállamok egyetértenek a külső határok védelmében, a nemzetközi fejlesztési segélyezésben, a menekülésre késztető okok felszámolásáért folytatott küzdelemben, és abban is, hogy migrációs partnerségi kapcsolatot kell kialakítani afrikai országokkal. A formálódó új uniós menekültügyi rendszer legtöbb alapelvében is egyetértés van, mindenekelőtt abban, hogy a korábbinál nagyobb válságtűrő képességgel rendelkező rendszert kell felépíteni.

 

A menekültek “szolidáris elosztását” pedig a 28 közül “csak három-négy ország utasítja el mereven”, és a kvótaperben hozott bírósági döntés után már a szlovák kormányfőnél is “érzékelhető elmozdulás”. Azt viszont “nem lehet elfogadni, hogy egy kormány azt mondja, őt nem érdekli az Európai Bíróság ítélete” – jelentette ki Angela Merkel. Arra a kérdésre, távoznia kell-e ezért Magyarországnak az EU-ból, a német kancellár azt mondta, hogy az ügy egy “nagyon alapvető kérdést érint”, mert az EU a jog uralmát jelenti, és erről “beszélnünk kell majd” az októberi uniós csúcson.

 

A magyar és a szlovák kormány 2015 decemberében fordult keresettel az Európai Bírósághoz a 120 ezer menedékkérő áthelyezését célzó, kötelező jellegű mechanizmus ügyében, amelyet az uniós belügyminiszterek minősített többségi szavazással, mások mellett Magyarország és Szlovákia ellenkezése dacára fogadtak el néhány hónappal korábban.

 

A keresetet múlt szerdán kihirdetett döntésében elutasította a luxembourgi székhelyű testület. Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken a Kossuth Rádióban kijelentette, hogy a bíróság ítéletét tudomásul kell venni, de ez nem ok arra, hogy Magyarország megváltoztassa bevándorláspolitikáját, és nem fogja engedni, hogy Magyarországot “bevándorlóországgá” változtassák.

 

Forrás: atv.hu/MTI




Hirdetés


Neked mi a véleményed? Szólj hozzá!

Contacts:
Posted by: admin on

4 hozzászólás so far:

  1. Csiha Sándor szerint:

    mindenki maradjon ott ahova való !!! de ez vonatkozik a határon túliakra is vagy hozza a földjét is magával mert a végén nekünk magyaroknak nem lesz helyünk !!!

  2. János Kiss szerint:

    Merkel- lék szervezték ezt a nép vándorlást pénzükért mos tartsa is őket

  3. bünge szerint:

    ki az a merkel nyanya? nekem egy senki!

  4. Olga Surface szerint:

    Eloszor is meg kellene konkretan hatarozni, hogy kik is azok a menekultek! Eleteros, ferfiak, akik csak azert jonnek Europaba, hogy segelyen eljenek, ezek nem menekultek. Mar nem is beszelek a magyar nyelvrol, amit az eletben nem fognak megtanulni. Es itt a kerdes, akkor, hogy fognak dolgozni? Ez egy nagy orultseg! Orbant lehet nem szeretni, de ebben az egy dologban, le a kalappal elotte. A segelyeket oda lehet az otthoniaknak is adni, de nem az idegen semmittevo es kovetelodzo muszlimoknak. Aki beengedte oket, tartsa is el.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.