Pánik! Az új koreai szuperfegyver 1 perc alatt elérheti az amerikai nagyvárosokat atomtöltettel!

Hírszerzési adatokra hivatkozva japán lapforrások azt közölték, hogy Észak-Korea január óta egy atomenergiával működő tengeralattjáró építésébe is belekezdett az egyik katonai kikötő bázisán. A japán források szerint három éven belül akár már bevetésre készen is állhat az észak-koreai hadsereget jelentős stratégiai hadászati kapacitásnövekedéshez juttató tengeralattjáró.

Hirdetés

A japán Sekai Nippo híre alapján számos lap, így a lap amerikai társkiadványa, a Washington Times is arról számolt be egy névtelenséget kérő és az észak-koreai helyzetet jól ismerő hírszerzési forrásra hivatkozva, hogy a titkosszolgálati információk szerint Észak-Korea teljes titokban egy nukleáris energiával működő tengeralattjáró megépítésén dolgozik már hónapok óta.

Hirdetés

A jelenleg még egy szárazdokkban összeszerelés alatt álló tengeralattjáró méretei és technikai paraméterei egyelőre nem ismertek.

Hirdetés

 

A hírszerzési forrás szerint Kim Dzsongun diktatórikus rezsimjének tervei szerint az atom-tengeralattjárónak három éven belül bevetésre készen kell állnia.

A koreai atom-tengeralattjáró fejlesztéséről szóló hír, ha valóban igaz, akkor az egy igen jelentős fejlemény, mivel annak sikeres befejezése egy új, rendkívül erős és nehezen leküzdhető harcászati képességgel gazdagítaná az északi-koreai haderőt.

Az atom-tengeralattjárók hadászati jelentőségét az adja, hogy képesek akár fél vagy egy éves időtartamokat is megszakítás nélkül a víz alatt eltölteni, amely lehetővé teszi számukra a megfigyelhetőségük aló való kibújást. Ezt kihasználva aztán észrevétlenül csapásmérésre alkalmas közelségbe kerülhetnek célpontjaikhoz. Az atommeghajtású tengeralattjárók klasszikusan a stratégiai vagy hadászati, tehát a kicsitől egészen a nagy hatótávolságú és atomtöltetű rakéták célba juttatásának az eszközei.

A Pentagon szerint az észak-koreai haditengerészetnek közel 1000, volt szovjet, kínai és észak-koreai eredetű hajóból áll a haditengerészeti flottája, amelyek mellett hivatalosan 70 darab elavultnak számító dízelmeghajtású tengeralattjárója van.

A dél-koreai kormány 2014-es közlése szerint Észak-Koreának 70 darab “Rómeó-osztályú” tengeralattjárója van harcrendben a felszíni hajók megsegítése, és a speciális műveleti erők beszivárgásának támogatása céljából. Ezek mellett azonban az észak-koreaiaknak (ismeretlen számban) már 2014-ben volt több — ballisztikus-rakéták indítására is alkalmas — Gorae, vagyis “Bálna-osztályú” tengeralattjárója is.

forrás




Hirdetés

 
Jófogás
Facebook-csoport · 140 478 tag
Csatlakozás a csoporthoz
 

Related Post

Neked mi a véleményed? Szólj hozzá!

One comment

  1. Valójában semmit nem tudnak, csak találgatásokba bocsátkoznak. Miközben tényekként igyekeznek közölni az emberiséggel, a találgatásaikra épített elméletüket. TENGERPICI 2017.09.28.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.