Vége: kidobta a párja Pintér Tibort – Ezen akadt ki a barátnője

Budapest — Bár eddig gondosan titkolta, augusztus óta kapcsolatban van Pintér Tibor (43) – illetve egészen mostanáig abban volt. A Blikk ugyanis megtudta, hogy barátnője, Friderika szakított vele.

Hirdetés

A lány annyira kiakadt azon, hogy a jelenleg Dél-Afrikában tartózkodó színész meg akarja hódítani a Celeb vagyok, ments ki innen! másik versenyzőjét, Tóth Andit(18), hogy távollétében kitette Tenya szűrét.

Hirdetés

– Nyáron, a Nemzeti Lovasszínház egyik debreceni előadásán ismerkedtek össze. Friderika Hajdúnánáson él, de amint elkezdtek ismerkedni, egyre többet járt Budapesten, nagyon oda volt Tiborért. Bízott benne, így amikor az utazás előtt megjelent az újságban, hogy Tenyának tetszik Tóth Andi, úgy gondolta, ez csak a show része. Aztán, ahogy követte a műsort, egyre egyértelműbbé vált számára, hogy a színész valóban érdeklődik a fiatal énekesnő iránt.

Friderika nagyon megbántódott, és kijelentette, véget vet a kapcsolatnak. Néhány napja a Facebook-oldalán is átállította a kapcsolati státuszát egyedülállóra – árulta el a pár egyik ismerőse, aki szerint a lány a múlt hét vége óta folyamatosan csalódásról és megcsalásról szóló mondatokat posztol az oldalára.

Friderika szerette Tibort, ám megelégelte, hogy más körül legyeskedik a kedvese /Fotó: Facebook

Minderről azonban Pintér Tibor egyelőre még nem tud, hiszen az RTL Klub valóságshow-jába semmilyen külső információ nem juthat be, de amikor hazajön, szembesülnie kell azzal: két szék közül a pad alá eshet. Eddigi barátnője ugyanis nem várja haza, Tóth Andi pedig egyértelművé tette, hiába a férfi igyekezete, a színésznek semmi esélye nála. Pedig Tibor tényleg mindent bevetett, jelezte, Andi valóban az a típusú lány, aki bejön neki.

Tóth Andi felkeltette Pintér figyelmét, de nem akar tőle semmit /Fotó: RAS-Archív

– Úgyis úgy tartanak számon, mint aki fiatal lányoknak udvarol, velük randizik – jelentette ki Pintér, aki a dzsungelben is randira hívta a fiatal X-Faktor-győztest.

Ám hiába szervezte meg a romantikusnak szánt együttlétet, Tóth Andi szerint a helyzet ciki volt, hiszen ő egyáltalán nem szeretne semmit a nála több mint kétszer idősebb férfitól.

Vihar zavarta az adást

A kedd esti Celeb vagyok, ments ki innen! adása megszakadt. Az ok: óriási vihar söpört át a forgatás helyszíne felett, ezért egy rövid időre szétesett a műholdas kapcsolat. A protokollnak megfelelően az RTL Klub az ilyen esetekre bekészített anyagokat vetítette, míg helyre nem állt a rend. A két műsorvezető, Kiss Ramóna és Puskás Peti a közösségi oldalakon jelezte, a műsor folytatódik, és egy esernyő alatt vészelték át az özönvízszerű esőt.

forrás




Hirdetés


Neked mi a véleményed? Szólj hozzá!

Contacts:
Posted by: admin on

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.